Van egy mondás: bármit akarsz csinálni, mindig lesznek, akik megpróbálnak lebeszélni róla. Érdemes őket meghallgatni, hátha olyat mondanak, ami fontos és nem gondoltunk rá, de a döntés a miénk. Mi akarunk váltani, döntésünk eredménye és esetleges kudarca is a miénk. De a miénk! Ha valamit elrontottunk, azt mi rontottuk el, de legalább megpróbáltuk. Ha meg sem próbáljuk, nem is történik velünk semmi, csak sodródunk az árral. Utólag sajnálhatjuk, de az adott pillanat akkor, ott a miénk.

A kérdés tehát az, hogy milyen mértékben engedjük az életükbe való külső beavatkozást. Ha ezek nem térítenek el az elhatározásunktól, akkor már a jó úton járunk. Innentől már tudható, hogy a belső elvárásnak kívánunk megfelelni, és ez kiváló alap a többi emelet ráépítésére. Ha önmagunknak akarunk megfelelni, többé nem ér minket semmilyen külső elvárásból adódó feszültség. Meg kell ismernünk és el kell fogadnunk önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Amilyenek valójában vagyunk. Egy embert igazán megismerni rövid idő alatt nem lehet. Így van ez önmagunk esetében is. Hagyjunk rá elég időt és ha már úgy érezzük, ismerjük önmagunkat, a vágyainkat, az igazi személyiségünket, akkor tudni fogjuk, merrefelé tartsunk. Ha tudjuk, hová tartunk, nincs szükségünk arra, hogy önmagunkon kívül bárki másnak megfeleljünk.